Az Árpád-ház genomöröksége

A Szegedi Tudományegyetem és a Magyarságkutató Intézet közös archeogenetikai kutatócsoportja a saját és a Nagy Péter laboratóriumában elvégzett teljes genom szekvenálások adatainak feldolgozásával már négy Árpád-házi személy, név szerint Szent László, III. Béla, Antiochiai Anna, valamint egy biztosan még nem azonosított Árpád-házi herceg genom elemzését tudta elvégezni. A vizsgálatok egyik célja az volt, hogy tisztázza a vizsgált minták genealógiai kapcsolatait, és igazolja az egyének személyazonosságát. Ezekről egy korábbi posztunkban részletesen olvashatnak. Legutóbbi archeogenetikai tárgyú bejegyzésünkben az Árpád-ház apai leszármazási vonalának vizsgálatával foglalkoztunk, és beláttuk, hogy a filogenetikai eredmények támogatják a krónikáinkban és a Gestában leírt hagyományt az Árpád-ház hun rokonságáról. A mai írásunkban azt vesszük sorra, hogy az Árpád-házi maradványok teljes-genom elemzése során milyen következtetésekre jutottunk, és azok hogyan viszonyulnak az Y kromoszómás eredményekhez és az említett középkori források adataihoz.

Az archeogenomikai vizsgálatok a gyakorlatban a vizsgált minták és a referencia adatbázis mintáinak bioinformatikai módszerekkel történő összehasonlítását és kiértékelését jelentik. Ebből következően minél nagyobb a referencia adatbázis, a levonható következtetések annál biztosabbak és pontosabbak. Szerencsére az összehasonlításokhoz használható ősi genomok száma folyamatosan nő, így ma már igen megbízható vizsgálatokat végezhetünk, sőt, az adatbázisok bővülésével az eredményeink később akár még pontosíthatók is lehetnek.

Az elemzések során módszertől függően a genom szerte elszórtan található 600.000-1.200.000 változékony egyetlen nukleotid eltérések (SNP) mintázatát azonosítjuk és elemezzük, amelyhez nagy számítási kapacitású szuperszámítógépre, vagy felhőben történő adatelemzésre van szükség.

A bioinformatikai megközelítéseknek alapvetően két fajtája van: a hipotézis-független módszerek, mint nevük is mutatja, „maguktól hasonlítják össze” az ismert genomokat, kiszámítva azok összetételét és hasonlósági szintjét, és ebből jól kirajzolódik a népcsoportok struktúrája, és heterogenitásuk mértéke. Ezzel szemben a hipotézisfüggő módszerek egy előre meghatározott modell statisztikai alapú megerősítésén, vagy elvetésén alapulnak, és segítségükkel viszonylag pontosan felderíthető az egyének és népcsoportok származása. A genom vizsgálathoz használható bioinformatikai algoritmusok folyamatosan fejlődnek, egyre sokrétűbb és részletesebb elemzést és pontosabb következtetések levonását teszik lehetővé.

A genom vizsgálatok általánosan alkalmazott első lépése a hipotézis-független módszerek csoportjába tartozó főkomponens elemzés (Principal Component Analysis – PCA). Az eljárás során egy program először az Eurázsia különböző részeiből származó mai genomokból egy referencia genom térképet készít, melyen a minták annál közelebb kerülnek egymáshoz, minél jobban hasonlít a genetikai mintázatuk (1. ábra). Ezen a genom térképen a minták jó közelítéssel a valós földrajzi származásuknak megfelelően helyezkednek el: az ábra bal oldalán az európai (felül az észak-európai, középen a nyugat- és közép-európai, alul a dél-európai) egyének találhatók, míg jobb szélén a távolkeleti népcsoportok képviselői helyezkednek el, szintén az észak-déli eloszlásuknak megfelelően. Az európai és ázsiai távol-keleti népcsoportokat három genetikai sáv köti össze: felül a szibériai népességek, középen a sztyepp zóna népei, míg alul Közép-Ázsia türk eredetű csoportjainak genetikai sávja húzódik. Második lépésben erre a háttérre vetíti rá a program a vizsgált mintákat a genom összetételüknek megfelelően. Az 1. ábrán jól látszik, hogy míg Antiochiai Anna (HUAA), III. Béla (HU3B) és az Árpád-házi herceg (HU52) a ma élő középeurópai egyének közé térképeződik, vagyis genetikai mintázatuk a mai magyarokéra és horvátokéra hasonlít leginkább, addig Szent László (SZTLF) ezektől viszonylag távol, keleti irányba, a sztyepp zóna népei felé elmozdulva helyezkedik el. Ez azt jelzi, hogy a másik három Árpád-házi személytől eltérően Szent László genomja jelentős arányban tartalmaz keleti, sztyeppei népcsoportokra jellemző genetikai bélyegeket.

2. ábra. A qpAdm elemzés eredménye.

Tehát a két, egymástól teljesen független megközelítéssel egyaránt ázsiai komponenseket azonosítottunk Szent lászló genomjában, ráadásul a qpAdm vizsgálat alapján ezek a komponensek közvetlenül a honfoglaló magyarokhoz voltak köthetők. Ez arra utal, hogy a szent király még jelentős örökséget őrzött a genomjában honfoglaló őseitől. Ez a honfoglaló komponens a másik két Árpád-házi férfi genomjából hiányzott, ami azzal magyarázható, hogy az európai uralkodóházakkal kötött dinasztikus házasságoknak köszönhetően ez az összetevő fokozatosan kihígult és detektálhatatlan mértékűre zsugorodott a dinasztia későbbi tagjaiban.

A genom vizsgálat eredményei jól összeegyeztethetők mind az Y kromoszómás megfigyeléseinkkel, vagyis az Árpádok apai vonalának valószínű ázsiai hun gyökerével, mely a honfoglalókkal érkezhetett a Kárpát-medencébe, mind pedig az uralkodóház honfoglaló és hun hagyományával.

Irodalom:

Maróti, Z., Neparáczki, E., Schütz, O., Maár, K., Varga, G.I.B., Kovács, B., Kalmár, T., Nyerki, E., Nagy, I., Latinovics, D., et al., 2022. The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Curr. Biol. 32, 738e741.

Gergely I.B. Varga, Lilla Alida Kristóf, Kitti Maár, Luca Kis, Oszkár Schütz, Orsolya Váradi, Bence Kovács, Alexandra Gînguță, Balázs Tihanyi, Péter L. Nagy, Zoltán Maróti, Emil Nyerki, Tibor Török, Endre Neparáczki. The archaeogenomic validation of Saint Ladislaus’ relic provides insights into the Árpád dynasty’s genealogy, Journal of Genetics and Genomics, Volume 50, Issue 1, 2023, Pages 58-61, ISSN 1673-8527, https://doi.org/10.1016/j.jgg.2022.06.008.